Vélemények

Vélemények

A vásárlói vélemények közjegyzői hitelesítés után, a vásárló által írt eredeti állpotban kerülnek feltüntetésre, így a szövegezésben előfordulhat fogalmazási és helyesírási hiba.

A gyógygombáknak tudom be a gyógyulásomat

Komoly bőrproblémákkal küzdöttem, bőrrákkal operáltak. Amikor kiderült, hogy mi a baj, azonnal elkezdtem szedni a Fachet Vital Defense basicet, amit a vejem hozott a C-vitaminnal együtt. A laboreredményeim tökéletesek lettek, én a szakszerű orvosi ellátáson kívül, a gyógygombáknak tudom be a gyógyulásomat. Később a Fachet Orvosi Csapat tanácsára átváltottam a Fachet Vital Defense plusra, hogy megerősítsem az immunrendszerem. 76 évesen jó egészségnek örvendek, és ebben nagy szerepe van a gyógygombáknak, illetve a családom törődésének és gondoskodásának. Most egy nagyobb műtétre készülök, kicserélik a csípőprotézisem, de a gyógygombák segítségére most is számítok. Gyógyszerek helyett is ajánlom mindenkinek!

Tudja meg, hogyan segítettek a gyógygombák bőrrák ellen Tóth Károlynak!

A gyógygombáknak tudom be a gyógyulásomat

Tóth Károly

2018. 12. 17.

Energizáló gyógygomba: „visszatért az energiám, és vele együtt az életkedvem”

Nehéz élethelyzetbe kerültem, gyakorlatilag semmihez nem volt erőm és energiám. Ezt mások is látták rajtam. Nyűgös voltam a kialvatlanságtól, és a gyakori fejfájástól. Próbáltam szedni Ginko bilobát, ginszenget, zöld tea kapszulát, és gyógyteakeverékeket is kipróbáltam, de egyiknek sem volt sok eredménye. A szomszédom lánya hozta a Fachet Vital Defense basic kapszulát, de nem voltam rá nyitott, és egyáltalán nem akartam elfogadni. Szerencsére „rám erőszakolta”, és végül tettem vele egy próbát. Jól tettem, mert az alvásproblémáim hamar megszűntek, és vele együtt a gyakori fejfájás is. Talán a legjobb dolog, amit a gyógygombák szedése adott, hogy visszatért az energiám, és vele együtt az életkedvem is. Úgy érzem, hogy nemcsak fizikailag, de mentálisan is jobban lettem tőle. Köszönet érte!

Olvassa el, hogy segítettek a fáradtság leküzdésében Varga Erzsébetnek az energizáló gyógygombák!

Energizáló gyógygomba: „visszatért az energiám, és vele együtt az életkedvem”

Varga Erzsébet

2018. 12. 10.

„Enyhültek az asztmás tüneteim, nem olyan erősek a rohamok, és energikusabbnak érzem magam tőle”

Asztmás beteg vagyok, különösen rosszul viselem a szennyezett városi levegőt, a dohányfüstöt, és rosszabbodnak a tüneteim a magas pollenkoncentráció idején. Mindent megteszek az egészségem érdekében, ennek ellenére hajlamos vagyok a megfázásra. Amikor utolér, az asztmás tüneteim felerősödnek, és ez a hangulatomra is erősen kihat. Az orvosom tanácsára nyáron immunerősítésbe kezdtem, és megpróbáltam felkészíteni a szervezetemet az őszre. Ő javasolt nekem különféle patikában kapható készítményeket, vitaminokat, én egy kimondottan immunerősítő készítménynek kikiáltott termék mellett döntöttem. Végigcsináltam a kúrát, ennek ellenére júliusban, egy utazás alatt nagyon erősen megfáztam. A gyógygombára a neten találtam rá, ott olvastam róla, hogy támogatja az immunrendszert, és csökkenti a koleszterinszintet. A Fachet Vital Defense basic kapszulát július vége óta szedem, 2×1 kapszulát naponta. Enyhültek az asztmás tüneteim, nem olyan erősek a rohamok, és energikusabbnak érzem magam tőle. Jön az esős őszi idő, akkor kiderül a gyógygomba hatása. Bízom benne, hogy megfázás és influenza nélkül vészelem át az őszt és a telet.

„Enyhültek az asztmás tüneteim, nem olyan erősek a rohamok, és energikusabbnak érzem magam tőle”

Kiss Anikó

Budapest, 2018. 09. 19.

Mások véleménye győzött meg a gyógygombák hatékonyságáról

Magas a vérnyomásom, erre kerestem a gyógyszeren kívül természetes gyógymódot. Mások véleménye győzött meg a gyógygombák hatékonyságáról, ezért döntöttem úgy 2018 év elején, hogy megvásárolom. A Fachet Vital Defense plust, illetve a Fachet Vital Defense basicet is megrendeltem, egyszerre használtam őket. Már egy hónapnyi szedés után jobban éreztem magam, a vérnyomáson nem ugrott az egekbe, és a közérzetemen is javított. A természet erejében hiszek, nem a mindenféle bogyókban, amit az emberek marokszámra szednek. A vérnyomásgyógyszertől köhögni kezdtem, a gyógygombáknak csak pozitív hatása van. Nagyon nem mindegy, hogy mennyire vigyázunk az egészségünkre, én igyekszem mindent megtenni magamért, ezért váltottam életmódot is. Érdemes elolvasni, hogy mit írnak a betegek a gyógygombák hatásáról, én örülök, hogy rátaláltam!

Olvassa el bővebben, hogyan segítettek magas vérnyomás ellen a gyógygombák Kocsis Józsefnének!

Mások véleménye győzött meg a gyógygombák hatékonyságáról

Kocsis Józsefné

2018.04.17.

Kapaszkodót kerestünk

Mama 7 éve küzd vérképzőrendszeri betegséggel, pontosabban csontvelő elégtelenséggel. Állandó aggodalom az életünk, néha nagyon gyengének érezte magát, rossz volt a hangulata felkelni sem volt kedve. Jártunk a hematológiára, gyógyszereket kapott, de 2018 januárjában rosszabb lett az állapota. Mit tehet ilyenkor az ember? Kapaszkodót kerestünk. Akkor döntöttem úgy, hogy keresek neki valamilyen természetes immunerősítőt, így találtam rá a gyógygombára. Felhívtam Darnói Tibor doktort, vele beszéltem meg a Fachet vital defense basic adagolását. Mama szervezetében alacsonyabb a fehérvérsejtek száma, ami fertőzésveszélyekkel jár, ezért éreztük szükségesnek a Fachet gyógygombát. Most a laborértékei jók, ezért gyógyszert sem szed. Mellékhatásokat nem tapasztaltunk, egyértelműen a gyógygombák hatása a javulás. Papának is elkezdtem adni a prosztata problémájára.

Ismerje meg Mák Noémi nagymamájának történetét, akinél csodálatos volt a gyógygombák hatása!

Kapaszkodót kerestünk

Mák Noémi

2018.03.27.

2015 decemberében műtötték vastagbél daganattal

Édesapám, Nánási Lajos 72 éves. Először 2015 decemberében műtötték vastagbél daganattal! Sajnos kiújult és szükséges volt 2017 májusában még egy műtétre. A két időszak közben találtam rá erre a készítményre, ami sokat segített a felépülésben és a gyógyulásban. Azóta folyamatosan használja a készítményt. Műtét után 2 hetente kemoterápiát kap infúzióba és 48 órás nyakba akasztós oldatot. A gyógygombának köszönhetően eddig semmilyen probléma vagy mellék hatás nem jelentkezett a kezelések során. Az első műtét után életmódot változtatott. Édeset nem eszik, a hús fogyasztást csökkentette, de mára már teljesen elhagyta. A szénhidrátot még fogyaszt liszt illetve tészta formájában. Sajnos nagyon nehéz már ebben a korban változtatni az étkezési szokásokon. Kertes házban laknak így sok gyümölcsöt és zöldséget fogyaszt, amit Ő termel meg vegyszer mentesen. Aktívan dolgozik a kertben. A kemoterápia mellet is teljesen jól érzi magát. A Fachet Vital Defense basic kapszulát szedi napi kétszer 1 szemet. Mivel nincsenek fájdalmai ezért nincs betegség tudata sem. Őszintén hiszem, hogy ez a termék nagy segítség neki a gyógyulásban.
Tisztelettel: Marianna (lánya)

Ha kíváncsi rá, hogyan segítettek Nánási Lajosnak a gyógygombák rák ellen, olvassa el a vele készült interjút!

2015 decemberében műtötték vastagbél daganattal

Nánási Lajos

2017. 12. 6.

Csomókat és foltokat találtak a tüdőmön

2016 év végén Influenzás lettem, amiből komoly tüdőgyulladás alakult ki. A röntgen során csomókat és foltokat találtak a tüdőmön, ezért tüdőrák alapos gyanújával be kellett feküdnöm a kórházba. Elvégeztek nálam egy csomó vizsgálatot, volt CT, légzésfunkciós vizsgálat és tüdőtükrözés. Míg az eredményre vártam utána olvastam, hogy mi az, ami segíthet a felépülésben. Így találtam rá Darnói Tibor doktorra, aki a gyógygomba szedését javasolta. A Fachet Vital Defense Basic plus gyógygombából kellett szednem napi 2 szemet, amitől sokkal energikusabb lettem. 2017 áprilisára a foltok teljesen eltűntek, én pedig végre megnyugodhattam. Már a feleségem is szedi a gyógygombát, neki a vérnyomásával volt baj, és régóta nem aludt jól. Most kúraszerűen fogyasztom, hogy megvédjem magam az újabb fertőzésektől. Ezt a háziorvosom is támogatja, aki természetgyógyászként ismeri a gyógygombákat.

Ha kíváncsi rá, hogy vált be Szabó Pálnak a rákellenes gyógygomba, olvassa el történetét!

Csomókat és foltokat találtak a tüdőmön

Szabó Pál

2017. 10. 30.

Autoimmun betegséggel küzdök

Autoimmun betegséggel küzdök, ami ízületi gyulladással, és sokszor erős fájdalommal jár. Ha csak lehet, nem szedek fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő gyógyszereket, de néha be kell vennem őket. Igyekszem egészségesen élni, sok mindenen változtattam, amióta kiderült a betegségem, és nem hagyom el magam. Az állapotom kihat a hangulatomra, olykor sok akaraterőre van szükségem ahhoz, hogy el tudjam végezni a napi teendőimet, de mindig erőt tudok venni magamon. Folyton kerestem azokat a lehetőségeket, amik segítenek javítani az állapotomat, legyen szó a masszázsról, gyógytornáról, megfelelő táplálkozásról, de minden igyekezetem ellenére még így is vannak olyan napok, amikor sok erőfeszítésre van szükségem. Az internetet találtam rá a gyógygombára, olvastam róla egy interjút, amiben pont egy régi iskolatársam, Csáki Lászlóné beszélt az ezzel kapcsolatos tapasztalatairól. Megkerestem, beszéltem vele, és meggyőzött. A Fachet Vital Defense basic több energiát adott, kevésbé vagyok fáradékony, csökkent a fájdalom és a gyulladás, összességében pedig sokat javult az életminőségem.

Ha tudni szeretné, hogy segített Kiss Editnek az immunerősítő gyógygomba, olvassák el történetét!

Autoimmun betegséggel küzdök, ami ízületi gyulladással, és sokszor erős fájdalommal jár

Kiss Edit

2017. 09. 28.

2002-ben jött elő nálam a vastagbélrák

2002-ben jött elő nálam a vastagbélrák, amire megműtöttek, már elég nagy kiterjedésű volt a daganat. Egy év múlva ismét megoperáltak, ekkor találkoztam Fachet Józseffel, aki régi osztálytársam volt. Elpanaszoltam neki, hogy milyen betegséggel küzdök, ő pedig biztosított arról, hogy segít, ha a Fachet gyógygombát engedélyezik. Majdnem 15 éve szedem a készítményét, ezt folytatom, amíg élek. Meggyőződésem, hogy azért nem volt szükségem kemoterápiára, és azért gyógyultam ki a vastagbélrákból, mert kaptam a gyógygombából. 2008 óta tünetmentes vagyok, 83 évesen is fitt és energikus. Az, hogy még ma is itt vagyok, Fachet József érdeme, aki élete végéig ellátott tanácsokkal, és felügyelte a gyógygomba adagolását. Volt olyan kollégám, akinek szintén segített felépülni egy súlyos betegségből, és úgy tudom, hogy sokan mások is neki köszönhetik az életüket. Nyugodtan le merem írni, hogy a Fachet Vital Defense Basic lelkileg is támaszt nyújtott, kihúzott abból a mély gödörből, amibe a vastagbélrák miatt kerültem.

Olvassák el Paszinger József interjúját, melyben mesél arról, hogyan segített neki a gyógygomba rák ellen!

2002-ben jött elő nálam a vastagbélrák

Paszinger József

2017. 09. 12.