"fájdalom" vélemények

A vásárlói vélemények közjegyzői hitelesítés után, a vásárló által írt eredeti állpotban kerülnek feltüntetésre, így a szövegezésben előfordulhat fogalmazási és helyesírási hiba.

Tíz évvel ezelőtt veserákkal műtöttek

Tíz évvel ezelőtt veserákkal műtöttek a Klinikákon, amire nem voltam felkészülve, mivel magas vérnyomással kerestem fel az orvost, aki a vizsgálatok után ezt a betegséget diagnosztizálta nálam. A műtétet nagyon hosszú és fájdalmas lábadozás követte. Nemcsak fizikailag voltam rosszul, de lelkileg is, mivel közben meghalt a férjem, akivel nagyon szépen éltünk. Hiába telt-múlt az idő, évekig voltak fájdalmaim, begyulladt a gerincem, az ízületeim, a beleim, nem csoda, hogy depresszióssá váltam. Nem tudtam aludni, egész nap fáradt és letargikus voltam, és bár már letelt az 5 év, mindig csak a következő felülvizsgálatra tudtam gondolni, és arra, hogy vajon minden rendben lesz-e. Eléggé reménytelennek láttam az életem, az állandó fájdalmak mindentől elvették a kedvem. Elmentem ugyan egy akupunktőrhöz, de nem tudott segíteni. Két éve egy betegtársam mesélt a gyógygombáról, azt mondta, hogy nála elmúltak a gyulladások, amióta ezt szedi. Úgy gondoltam, hogy egy próbát megér, de azért voltak fenntartásaim. Szedtem már vagy 2-3 hete, amikor észrevettem, hogy jobb lett a közérzetem, mélyebben alszom, és csillapodtak a fájdalmaim. Később csodák csodájára megszűnt a vastagbélgyulladásom, a vérnyomásom is rendeződött, és már nem szorongtam állandóan. Eleinte napi 4 kapszulát vettem be, de most elég a 2, ha viszont érzem, hogy kerülget a nátha, akkor megint növelem az adagot 4-re. Nem tudom mi lenne most velem, ha nem találok rá a gyógygombára!

Olvassák el, hogy miként talált rá Láposi Gyuláné a legjobb gyógygombára!

Egyik betegség követte a másikat, depressziós lettem

Nagy lelki megrázkódtatás ért, ami miatt fizikailag is összetörtem. Egyik betegség követte a másikat, depressziós lettem, még ahhoz sem volt erőm, hogy egyszerű dolgokat elvégezzek.
Nyugodtan kijelenthetem, hogy a pokolban éreztem magam, komoly szívfájdalmam volt, ami fizikailag is megnyilvánult, mert folyton szúrt a mellkasom. Aludni nem tudtam, amitől kimerültté váltam.
Orvoshoz fordultam, aki tablettákat írt fel nekem, de ezektől még rosszabbul éreztem magam. Elegem lett, nem akartam többé gyógyszereken élni, és elkezdtem a természetes gyógymódokról
tájékozódni. Szerencsére megtaláltam a Fachet gyógygomba készítményt, az adagolását magával Fachet professzorral beszéltem meg, aki nagyon emberséges volt velem, éreztem, hogy valóban
érdekli a sorsom. A Fachet gyógygomba szedése nagy lendületet adott, már nem láttam olyan sötéten a világot, ritkábban lettem beteg, képes voltam irányítani az életem, arról nem beszélve,
hogy átaludtam az éjszakát. Korábban magas vérnyomással küzdöttem, szerencsére ez is megszűnt, ráadásul a gyógygomba a lelki gyógyulásomat is támogatta. Idestova 7-8 éve szedem, és nem is
tervezem, hogy valaha abbahagyom
, mert akkora energiát ad. Nekem segített kimászni a gödör aljáról, és ezért nagyon hálás vagyok.

Ismerje meg bővebben Bach Borbála gyógygomba tapasztalatát!

Tisztelt Dr Fachet orvosi csapata!

A család és a beteg kisfiú nevében szeretnék köszönetet mondani hogy vannak még a környezetünkben olyan tudós emberek kik újabb felfedezéseket-kutatásokat végeznek. 3 éve diagnosztizáltak Tomik Martinnál akkor 6 éves kisfiúnál agydaganatot. Műtét, kemoterápia, kórházi kezelés követte egymást. Doktor úrral felvették a kapcsolatot aki kimagasló tudásával segítségre volt a családnak és a gyermek gyógyulási folyamatának megerősítésére javasolta az IMMUNFORTE BASIC-et és az IMMUNFORTE C+R. Mindkét gyógyszer nagyon jó eredményt hozott amit 2 éven át szedett. A kisfiú immunrendszere felerősödött a vérképe megjavult és az állapota stabillá vált.

Ebben a két évben nem volt megfázva rengeteget tud kint lenni Martin, és jó az étvágya.

Az idén doktor úr javaslatára a kisfiú pihenőt tartott, majd a Vital Defense Basic-et rendelték meg ahogyan azt ajánlották.

Ezt a készítményt fogyasztja nagy mennyiségű limonádéval vagy kifacsart narancslével. 2 hétnek ezelőtt voltak Belgrádban az Onkológiai Intézetben ellenőrzésen a műtőorvosa továbbra is elégedett a kisfiú állapotával. Azóta nem kellett újabb kezelésre, terápiára mennie sem nem tűztek ki újabb beavatkozási műtétet.

Köszönjük!

Tisztelettel a család barátja:

Saláta Ugrai Krisztina

Saláta Ugrai Krisztina

Vajdaság - Szabadka, 2016.12.18.