"energia hiány" vélemények

A vásárlói vélemények közjegyzői hitelesítés után, a vásárló által írt eredeti állpotban kerülnek feltüntetésre, így a szövegezésben előfordulhat fogalmazási és helyesírási hiba.

Energizáló gyógygomba: „visszatért az energiám, és vele együtt az életkedvem”

Nehéz élethelyzetbe kerültem, gyakorlatilag semmihez nem volt erőm és energiám. Ezt mások is látták rajtam. Nyűgös voltam a kialvatlanságtól, és a gyakori fejfájástól. Próbáltam szedni Ginko bilobát, ginszenget, zöld tea kapszulát, és gyógyteakeverékeket is kipróbáltam, de egyiknek sem volt sok eredménye. A szomszédom lánya hozta a Fachet Vital Defense basic kapszulát, de nem voltam rá nyitott, és egyáltalán nem akartam elfogadni. Szerencsére „rám erőszakolta”, és végül tettem vele egy próbát. Jól tettem, mert az alvásproblémáim hamar megszűntek, és vele együtt a gyakori fejfájás is. Talán a legjobb dolog, amit a gyógygombák szedése adott, hogy visszatért az energiám, és vele együtt az életkedvem is. Úgy érzem, hogy nemcsak fizikailag, de mentálisan is jobban lettem tőle. Köszönet érte!

Olvassa el, hogy segítettek a fáradtság leküzdésében Varga Erzsébetnek az energizáló gyógygombák!

Energizáló gyógygomba: „visszatért az energiám, és vele együtt az életkedvem”

Varga Erzsébet

2018. 12. 10.

„Enyhültek az asztmás tüneteim, nem olyan erősek a rohamok, és energikusabbnak érzem magam tőle”

Asztmás beteg vagyok, különösen rosszul viselem a szennyezett városi levegőt, a dohányfüstöt, és rosszabbodnak a tüneteim a magas pollenkoncentráció idején. Mindent megteszek az egészségem érdekében, ennek ellenére hajlamos vagyok a megfázásra. Amikor utolér, az asztmás tüneteim felerősödnek, és ez a hangulatomra is erősen kihat. Az orvosom tanácsára nyáron immunerősítésbe kezdtem, és megpróbáltam felkészíteni a szervezetemet az őszre. Ő javasolt nekem különféle patikában kapható készítményeket, vitaminokat, én egy kimondottan immunerősítő készítménynek kikiáltott termék mellett döntöttem. Végigcsináltam a kúrát, ennek ellenére júliusban, egy utazás alatt nagyon erősen megfáztam. A gyógygombára a neten találtam rá, ott olvastam róla, hogy támogatja az immunrendszert, és csökkenti a koleszterinszintet. A Fachet Vital Defense basic kapszulát július vége óta szedem, 2×1 kapszulát naponta. Enyhültek az asztmás tüneteim, nem olyan erősek a rohamok, és energikusabbnak érzem magam tőle. Jön az esős őszi idő, akkor kiderül a gyógygomba hatása. Bízom benne, hogy megfázás és influenza nélkül vészelem át az őszt és a telet.

„Enyhültek az asztmás tüneteim, nem olyan erősek a rohamok, és energikusabbnak érzem magam tőle”

Kiss Anikó

Budapest, 2018. 09. 19.

Mások véleménye győzött meg a gyógygombák hatékonyságáról

Magas a vérnyomásom, erre kerestem a gyógyszeren kívül természetes gyógymódot. Mások véleménye győzött meg a gyógygombák hatékonyságáról, ezért döntöttem úgy 2018 év elején, hogy megvásárolom. A Fachet Vital Defense plust, illetve a Fachet Vital Defense basicet is megrendeltem, egyszerre használtam őket. Már egy hónapnyi szedés után jobban éreztem magam, a vérnyomáson nem ugrott az egekbe, és a közérzetemen is javított. A természet erejében hiszek, nem a mindenféle bogyókban, amit az emberek marokszámra szednek. A vérnyomásgyógyszertől köhögni kezdtem, a gyógygombáknak csak pozitív hatása van. Nagyon nem mindegy, hogy mennyire vigyázunk az egészségünkre, én igyekszem mindent megtenni magamért, ezért váltottam életmódot is. Érdemes elolvasni, hogy mit írnak a betegek a gyógygombák hatásáról, én örülök, hogy rátaláltam!

Olvassa el bővebben, hogyan segítettek magas vérnyomás ellen a gyógygombák Kocsis Józsefnének!

Kapaszkodót kerestünk

Mama 7 éve küzd vérképzőrendszeri betegséggel, pontosabban csontvelő elégtelenséggel. Állandó aggodalom az életünk, néha nagyon gyengének érezte magát, rossz volt a hangulata felkelni sem volt kedve. Jártunk a hematológiára, gyógyszereket kapott, de 2018 januárjában rosszabb lett az állapota. Mit tehet ilyenkor az ember? Kapaszkodót kerestünk. Akkor döntöttem úgy, hogy keresek neki valamilyen természetes immunerősítőt, így találtam rá a gyógygombára. Felhívtam Darnói Tibor doktort, vele beszéltem meg a Fachet vital defense basic adagolását. Mama szervezetében alacsonyabb a fehérvérsejtek száma, ami fertőzésveszélyekkel jár, ezért éreztük szükségesnek a Fachet gyógygombát. Most a laborértékei jók, ezért gyógyszert sem szed. Mellékhatásokat nem tapasztaltunk, egyértelműen a gyógygombák hatása a javulás. Papának is elkezdtem adni a prosztata problémájára.

Ismerje meg Mák Noémi nagymamájának történetét, akinél csodálatos volt a gyógygombák hatása!