"depresszió" vélemények

A vásárlói vélemények közjegyzői hitelesítés után, a vásárló által írt eredeti állpotban kerülnek feltüntetésre, így a szövegezésben előfordulhat fogalmazási és helyesírási hiba.

Tíz évvel ezelőtt veserákkal műtöttek

Tíz évvel ezelőtt veserákkal műtöttek a Klinikákon, amire nem voltam felkészülve, mivel magas vérnyomással kerestem fel az orvost, aki a vizsgálatok után ezt a betegséget diagnosztizálta nálam. A műtétet nagyon hosszú és fájdalmas lábadozás követte. Nemcsak fizikailag voltam rosszul, de lelkileg is, mivel közben meghalt a férjem, akivel nagyon szépen éltünk. Hiába telt-múlt az idő, évekig voltak fájdalmaim, begyulladt a gerincem, az ízületeim, a beleim, nem csoda, hogy depresszióssá váltam. Nem tudtam aludni, egész nap fáradt és letargikus voltam, és bár már letelt az 5 év, mindig csak a következő felülvizsgálatra tudtam gondolni, és arra, hogy vajon minden rendben lesz-e. Eléggé reménytelennek láttam az életem, az állandó fájdalmak mindentől elvették a kedvem. Elmentem ugyan egy akupunktőrhöz, de nem tudott segíteni. Két éve egy betegtársam mesélt a gyógygombáról, azt mondta, hogy nála elmúltak a gyulladások, amióta ezt szedi. Úgy gondoltam, hogy egy próbát megér, de azért voltak fenntartásaim. Szedtem már vagy 2-3 hete, amikor észrevettem, hogy jobb lett a közérzetem, mélyebben alszom, és csillapodtak a fájdalmaim. Később csodák csodájára megszűnt a vastagbélgyulladásom, a vérnyomásom is rendeződött, és már nem szorongtam állandóan. Eleinte napi 4 kapszulát vettem be, de most elég a 2, ha viszont érzem, hogy kerülget a nátha, akkor megint növelem az adagot 4-re. Nem tudom mi lenne most velem, ha nem találok rá a gyógygombára!

Olvassák el, hogy miként talált rá Láposi Gyuláné a legjobb gyógygombára!

Egyik betegség követte a másikat, depressziós lettem

Nagy lelki megrázkódtatás ért, ami miatt fizikailag is összetörtem. Egyik betegség követte a másikat, depressziós lettem, még ahhoz sem volt erőm, hogy egyszerű dolgokat elvégezzek.
Nyugodtan kijelenthetem, hogy a pokolban éreztem magam, komoly szívfájdalmam volt, ami fizikailag is megnyilvánult, mert folyton szúrt a mellkasom. Aludni nem tudtam, amitől kimerültté váltam.
Orvoshoz fordultam, aki tablettákat írt fel nekem, de ezektől még rosszabbul éreztem magam. Elegem lett, nem akartam többé gyógyszereken élni, és elkezdtem a természetes gyógymódokról
tájékozódni. Szerencsére megtaláltam a Fachet gyógygomba készítményt, az adagolását magával Fachet professzorral beszéltem meg, aki nagyon emberséges volt velem, éreztem, hogy valóban
érdekli a sorsom. A Fachet gyógygomba szedése nagy lendületet adott, már nem láttam olyan sötéten a világot, ritkábban lettem beteg, képes voltam irányítani az életem, arról nem beszélve,
hogy átaludtam az éjszakát. Korábban magas vérnyomással küzdöttem, szerencsére ez is megszűnt, ráadásul a gyógygomba a lelki gyógyulásomat is támogatta. Idestova 7-8 éve szedem, és nem is
tervezem, hogy valaha abbahagyom
, mert akkora energiát ad. Nekem segített kimászni a gödör aljáról, és ezért nagyon hálás vagyok.

Ismerje meg bővebben Bach Borbála gyógygomba tapasztalatát!

Köszönöm a segítségüket !

3 éve prosztata daganatot diagnosztizáltak nálam. Megkaptam a szükséges kezeléseket, azonban úgy éreztem, hogy a szervezetem annyi fizikai megpróbáltatásnak lett kitéve, hogy az immunrendszerem folyamatosan és rohamosan elkezdett gyengülni. Rossz volt a közérzetem, állandó fáradtság fogott el, semmihez nem volt erőm, tehát a mindennapjaim váltak elviselhetetlenné.

Ekkor az egyik ismerősöm, aki hasonló, bár más problémával küzdött, beszélt nekem a gyógygombákról, azok hatásairól, hiszen Ő már hónapok óta szedte a termékeket a kapott kezelései mellett és orvosi véleményt követve.

Általánosságban már én is hallottam a gyógygombákról, de eddig még nem kerültem olyan élethelyzetbe, hogy szednem kellett volna ezeket.

Ezt követően jutottam el a Professzor Úrhoz, akivel telefonon felvehettem a kapcsolatot, és aki általam eddig még soha nem tapasztalt kedvességgel, odafigyeléssel hallgatta végig a történetem, és az eredményeim alapján elmondta, hogy melyik terméket milyen adagolásban szedjem, illetve a termékek szedése mellett kaptam tanácsot pl. étkezést tekintve is.

A termékek szedése alatt és azt követően az életminőségem javulása volt érezhető. Könnyebbek lettek a mindennapjaim és a közérzetem is javult.

A termékeket a javasoltak szerint azóta is szedem, bátran ajánlom másoknak!