Orvos válaszol - COPD betegség

Kérdés

Tisztelt Orvosi Csapat!

68 éves nő vagyok. Másfél éve lettem súlyos beteg, amikor nehézlégzés és gyengeség miatt vitt be a mentő a kórház sürgősségi osztályára. 5 napig géppel lélegeztettek. Súlyos COPD volt a diagnózisom. Itthonra napi 14 órában oxygén alkalmazását írták elő. Testi gyengeségem azonban azóta is fokozódtak, emiatt további kivizsgálások következtek. Először a szteroid terápia hirtelen abbahagyása miatt mellékvesekéreg elégtelenségre gondoltak, ami azőta “magától” rendeződött. Csak a testi gyengeség maradt. Kb. fél éve Myasthenia gravis miatt kezelnek, bár az ellenanyag vizsgálati eredményem negatív lett. 6 hónapja szedek 4 óránként Mestinont, amihez 4 hónapja napi 40 mg Medrol, 1 hónapja pluszban Imuran is társult. A kombinált immunszupresszív terápiától félek is, és jó eredményét sem látom, bár az oxygén szükségletem csökkent. Talán a légző izmaim kicsit jobban dolgoznak.

Tehát: a diagnózisaim: COPD és Myasthenia gravis. Egyéb betegségemről (pl. magas vérnyomás, diabetes stb.) nem tudok.
A testi gyengeségem (talán izomerő hiány) miatt csak gurulós járókerettel tudok járni. Állandóan a lakásban és a teraszunkon vagyok, mert a kertes házunkban a kertbe azon a néhány lépcsőn sem tudok lemenni segítség nélkül. A lakáson belül csak az önellátásomat tudom megoldani, de se főzni, se takarítani nem tudok, mert ha eröltetem, akkor a pulzusom nagyon gyorsan 120/perc fölé emelkedik, és kiver a víz. Nem bírom el saját magamat, pedig csak 57 kg a testsúlyom.
Ilyen életminőséggel nem is érdemes élni. Nagyon szeretnék ezen változtatni.

Válasz

Prof. Dr. Fachet József MD. PhD. orvosi csapata

Rákkutató, immunológus, kórélettanász
2020. március 23.
Tisztelt Hölgyem!
Köszönjük bizalmát, hogy hozzánk fordult kérdésével. Az immunszupresszáns terápia alkalmazása miatt a gyógygombák fogyasztása nem ajánlott, így engedelmével erre nem teszünk javaslatot. A táplálkozás megváltoztatása, a bélflóra áthangolása, magnézium és nagy mennyiségű D-vitamin ill. Kaqun víz fogyasztása azonban mindenképpen fontos volna, melyek érdemi változásokat hozhatnak. Ajánlott továbbá a Buteyko légzésterápia elsajátítása és napi szintű gyakorlása.
Tisztelettel kívánunk Önnek jobbulást, Dr Fachet orvosi csapata
Kérdés

Tisztelt Dr Fachet orvosi csapata!
74 éves COPD-s beteg vagyok, és szeretném megkérdezni, melyik gomba készítmény szedése javasolt nekem.
Köszönettel: G. Mária

Válasz

Prof. Dr. Fachet József MD. PhD. orvosi csapata

Rákkutató, immunológus, kórélettanász
2020. február 05.

Tisztelt Hölgyem!

Köszönjük, hogy hozzánk fordult kérdésével! Direkt gyógyító hatást a COPD-re – miként más betegségekre sem – nem ígérhetünk a gombakészítményekkel.

A Fachet gyógygombatermékek elsősorban az immunrendszer erősítésével támogatják a szervezetet, de számos egyéb jótékony hatásuk is van (pl. gyulladásos folyamatok mérséklése, hörgtágító-, nyákürítést fokozó hatás, immunerősítés, stb.). Önnek a Fachet Vital Plus fogyasztását ajánlanánk, mely a szervezet oxigén-felhasználásának javításával és energetizáló hatásával segítheti a COPD-s állapot javulását. Javasolt kezdeti adagolás 2×1-2 kapszula naponta (testsúlytól függően). A készítményt tartósan kell szedni, 4 hónap aktív szedést követően érdemes tartani egy 1 hónapos szünetet, majd ilyen ciklikussággal a terápiát folytatni 2×1 kapszula/nap fenntartó dózissal.

Érdemi javulást, fordulatot személyre szabott holisztikus gyógymóddal lehetne esetleg elérni, ami az Ön aktív részvételét is kívánja! Ajánlott a táplálkozás rendszerbe foglalt, célzott átalakítása, megfelelő aktív életmód, a belső, lelki egyensúly kialakítása (ugyanis a lelki tényezők alapvető törvényszerűségek mentén befolyásolják a fizikai test folyamatait.) és egyes gyógymódok, gyógynövények alkalmazása. Amennyiben egy ilyen rendszerbe foglalt, holisztikus program irányában Ön érdeklődést mutatna, kérjük szíveskedjen jelezni felénk, hogy a segítségére lehessünk!

Tisztelettel kívánunk Önnek jobbulást

Dr  Fachet orvosi csapata

Kérdés

Tisztelt Doktor Úr!
2 éve állapítottak meg nálam COPD betegséget ( sosem dohányoztam)
Azóta többször is kaptam szteroidos kezelést ( medrol) + naponta használom a Trelegy ellipta inhalációs port. A súlyom is jelentősen emelkedett gondolom a szteroid miatt.
Szeretném megtudni, hogy az Ön véleménye szerint hatásos lehet-e a gyógygomba használata betegségemre.

Köszönöm, hogy meghallgatott, várom válaszát!

Tisztelettel: M. Ibolya

Válasz

Prof. Dr. Fachet József MD. PhD. orvosi csapata

Rákkutató, immunológus, kórélettanász
2019. november 13.

Tisztelt Hölgyem!

Köszönjük, hogy hozzánk fordult kérdésével! Direkt gyógyító hatást a COPD-re – miként más betegségekre – nem ígérhetünk a gombakészítményekkel.

A Fachet gyógygombatermékek elsősorban az immunrendszer erősítésével támogatják a szervezetet, de számos egyéb jótékony hatásuk is van (pl. gyulladásos folyamatok mérséklése, hörgtágító-, nyákürítést fokozó hatás, stb.). Önnek a Fachet Vital Plus fogyasztását ajánlanánk, mely a szervezet oxigén-felhasználásának javításával és energetizáló hatásával segítheti a COPD-s állapot javulását. Javasolt kezdeti adagolás 2×1-2 kapszula naponta (testsúlytól függően). A készítményt tartósan kell szedni, 4 hónap aktív szedést követően érdemes tartani egy 1 hónapos szünetet, majd ilyen ciklikussággal a terápiát folytatni 2×1 kapszula/nap fenntartó dózissal.

Érdemi javulást, fordulatot személyre szabott holisztikus gyógymóddal lehetne esetleg elérni, ami az Ön aktív részvételét is kívánja! Ajánlott a táplálkozás rendszerbe foglalt, célzott átalakítása, megfelelő aktív életmód, a testsúly rendezése, a belső, lelki egyensúly kialakítása (ugyanis a lelki tényezők alapvető törvényszerűségek mentén befolyásolják a fizikai test folyamatait.) és egyes gyógymódok (pl. Buteyko-légzés), gyógynövények alkalmazása. Amennyiben egy ilyen rendszerbe foglalt, holisztikus program irányában Ön érdeklődést mutatna, kérjük szíveskedjen jelezni felénk, hogy a segítségére lehessünk!

Tisztelettel kívánunk Önnek jobbulást

Dr Fachet orvosi csapata

Kérdés

Szeretném megkérdezni, hogy lágy szájpadi rák ( alapbetegség 2016-ban történt a műtét) esetén milyen gyógygombát érdemes szedni, idén volt egy kiújulás a másik oldalon, de csak nyirokcsomókat érintett 4 db tokszakítás nélkül, műtét történt. T0N4M0.Kiegészítő sugár lesz. Alapbetegség: kezelt magas vérnyomás, COPD, mozgásszervi problémák, vénás elégtelenség, vérhígítót szed. Válaszát előre is köszönöm.

K. Katalin

Válasz

Prof. Dr. Fachet József MD. PhD. orvosi csapata

Rákkutató, immunológus, kórélettanász
2019. április 23.

Tisztelt Hölgyem!

Köszönjük megtisztelő érdeklődését! A krónikus betegségek és a daganatos betegség egyaránt összetett probléma, számtalan külső és belső tényező* együttesen befolyásolja a folyamatok alakulását. A gyógyulás esélyét ezért rendszerbe foglalt, komplex holisztikus terápia biztosíthatja leginkább, mely a klasszikus és a komplementer medicinát ötvözi, magában foglalja a táplálkozás, gyógynövények, a testmozgás, az életvitel újragondolását és a lelkigyakorlatokat (természetesen az életkor és a fizikai állapot figyelembevételével). Ugyanis a lelki tényezők alapvető törvényszerűségek mentén befolyásolják a fizikai test folyamatait. Vagyis az Ön szervezetét abban kell segíteni, hogy megszabaduljon azoktól a romboló hatásoktól*, amelyek a betegség felé sodorták és a kezelések ellenére zavaró jelenlétükkel továbbra is fenntartják azt. Olyan változásokat kell létrehozni testi-lelki-szellemi síkon egyaránt, amely összhatásában az Ön szervezetét az egyensúly felé tereli. Minden kemo-, sugár- és gyógyszeres terápia, gyógygomba, gyógynövények, stb. csupán támogatják ebben a folyamatban a szervezetet. A kulcs a változás, amit Önnek kell létrehozni, ami így nem váltható ki semmi mással.

A gombakészítmények ebben a folyamatban elsősorban az immunrendszer erősítésével segíthetnek (nagyon hatékonyan), bár számos egyéb jótékony hatásuk is van. Daganatos betegség esetén a Fachet Vital Basic nevű, 4 különféle gombát tartalmazó terméket ajánljuk, 2×4 kapszula/nap adagolásban. Minden bevételt javasolt kiegészíteni alkalmanként 500mg C-vitamin bevitelével (nem liposzómás C-vitamin, hanem tabletta formátumú), a felszívódás javítása érdekében. A készítményt tartósan kell szedni, 4 hónap aktív szedést követően érdemes tartani egy 1 hónapos szünetet, majd ilyen ciklikussággal a terápiát folytatni. A termék fogyasztását mielőbb célszerű megkezdeni, s fontos tudni, hogy segíthet semlegesíteni az esetleges sugár- és kemoterápia egyik legfenyegetőbb szövődményét, a hasmenés/étvágytalanság/hányás okozta testsúly vesztést.

Meghatározó, hogy a gyógymódok, kiegészítő/gyógytermékek alkalmazása is tudatosan, tematikus rendbe foglaltan történjen, mert a gyógygombák csupán egy “szeletét” képezik a szükséges terápiának, melyek akár áttét esetén is alkalmazhatók. Amennyiben a személyre szabott holisztikus terápia iránt Ön érdeklődne, kérjük szíveskedjen jelezni felénk, hogy a segítségére lehessünk!

Tisztelettel kívánunk Önnek jobbulást,

Dr Fachet orvosi csapata

Kérjen tanácsot