Vigyázzunk a vitaminpótlással kemoterápia esetén

Vigyázzunk a vitaminpótlással kemoterápia esetén

Ha az immunrendszer megerősítéséről van szó, az embernek általában a vitaminok jutnak eszébe. Ez általában rendben is van – ám a daganatos megbetegedéseknél a vitaminokkal nem árt vigyázni. Kemoterápiával együtt alkalmazva kártékonyak is lehetnek. Fontos tudni, hogy mikor és mihez érdemes alkalmazni őket, no és melyiket a sok közül. A gyógygombás kiegészítő kezelés esetében például hasznos a C-vitamin.

Egy daganatos betegség kiderülésekor a páciens legtöbbször – az első sokkot követően – azonnal igyekszik tenni valamit az állapota javításáért, szervezete megerősítéséért. Gyakori, hogy a sok vitamint találja első körben a legjobb megoldásnak.

Csakhogy a rák esetében ez csalóka dolog. A különböző vitaminokat és nyomelemeket tartalmazó, kiegészítő kezelésekkel kapcsolatosan régen és ma is folynak tudományos kutatások, sőt viták. Ugyanis a szakcikkek egy része szerint a vitaminok képesek felvenni a harcot a daganattal, míg mások állítják, hogy a vitaminpótlás a kemoterápia mellékhatásait nem csökkenti, hanem hatására még nő is az elhalálozások száma.

A nagy dózisban alkalmazott vitaminpótlás kemoterápia mellett azért sem biztonságos, mert a betegek más-más módon reagálnak magára a kezelésre is, s a kemoterápiás gyógyszerek mellékhatása sem mindenkinél egyforma.

Az E-vitaminban és béta-karotinban található antioxidánsok például blokkolhatják a kemoterápia és a sugárkezelés hatásmechanizmusát. Az ok: e két, klasszikus orvosi módszer úgy pusztítja a rákos sejteket, hogy elősegíti a szabad gyökök létrejöttét, melyek a DNS-t és a fehérjéket károsítják.

Az antioxidánsok azonban megkötik a szabadgyököket – s ami egyébként jól hat az emberi szervezetre, az rákos megbetegedés esetén kártékony, mivel csökkentheti a kezelés hatékonyságát. A folsav tartalmú készítmények súlyosbíthatják a daganatos folyamatot. A vitaminok kemoterápia esetén tehát kölcsönhatásba léphetnek a szerekkel.

Az immunrendszer megerősítésében ugyanakkor kísérletek igazolták az E-vitamin neurotoxicitás-csökkentő hatását: cisplatin típusú kemoterápia esetén mérsékelődött az idegrendszerre gyakorolt károsító hatás, E-vitamin szedésével.

Daganatos betegségek esetén az egészségesebb, korábbitól eltérő életmód kialakítása, a stresszcsökkentés és a rendszeres testmozgás bevezetése mellett a kiegészítő kezeléseket igen körültekintően kell megválasztani.

A Dr. Fachet József orvos, immunológus és rákkutató, az MTA doktora által kifejlesztett gyógygombakészítmények az immunrendszer megerősítésével veszik fel a harcot a rák ellen. Dr. Fachet József több évtizedes kutatómunkát követően, világszerte elismert tudományos eredmények alapján állította össze a Fachet gyógygomba készítmények receptjét, melyek egyedülálló hatékonyságot mutathatnak a daganatos betegségek kezelésében is.

A termékcsaládban található gyógygombák a világ legjobb természetes termőhelyeiről származnak. Azzal, hogy szabályozzák az immunrendszert, méregtelenítenek és támogatják a szervezet védekezőképességét, tumorellenes hatásuk igen hangsúlyos.

Fachet termékcsalád

A dr. Fachet gyógygomba készítményekben található gombafajták közül kiemelendő a shiitake gomba lentinán hatóanyaga, mely az immunrendszeren keresztül fejt ki daganatellenes hatást.

A Fachet Vital Defense basic kapszula a shiitake mellett a pecsétviasz-, a mandulagomba, a bokrosgomba és a rezveratrol jótékony hatását ötvözi, támogatva a szervezet védekezőképességét és az idegrendszert. Méregtelenít, csillapítja a gyulladást és az allergiát. A shiitake lentinán hatóanyagának igen fontos szerepe van az immunrendszer erősítésében, a fertőzések, betegségek elleni küzdelemben. Nemcsak a védekezőképességünket fokozza azonban – szabályozza a vércukorszintet és csökkenti a vérnyomást is.

A shiitake-t igen, hernyógombát viszont nem tartalmazó gyógygombás termékhez, melyből naponta 2×4 kapszula szedése ajánlott, ajánlott a C-vitamin bevitele, ugyanis ez elősegíti a gyorsabb felszívódást. A C-vitamin az egyik legerősebb antioxidáns, ezért segítségével a szervezetünk védekezőképessége hatékonyabban helytáll pl. a rákkeltő anyagok ellen.

Az aszkorbinsav, mint antioxidáns képes a rákkeltő anyagok szabad gyökeinek megkötésére – amelyek megtámadnák a sejtek DNS-ét, az örökítő anyagot hozzájárulva akár a daganat kialakulásához. Az aszkorbinsav semlegesíti a szabadgyököket, a C-vitamin tehát ilyen módon segíti a rákos sejtek fejlődésének meggátlását.

A cikket lektorálta:
Javasolt-e az alternatív rákgyógyítás?
Dr. Darnói Tibor
Dr. Fachet gyógygomba független szakértője

Források:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter